Szolgáltatásaink

Duguláselhárítás bontás nélkül
A csatornahálózatban vagy a lefolyórendszerben kialakult dugulásoknak több fajtája létezik. Egyik sem szerencsés és mindegyik sok fejfájást tud okozni, de még mindig örülhetünk, ha csak a lefolyó vagy ahhoz közeli szakasz érintett a dugulásban, és nem a falban futó csövek. Ez utóbbi esetben néhány évvel ezelőtt még természetes volt, hogy a szakemberek a falak megbontásával hárították el a dugulást, mára azonban a helyzet szerencsére megváltozott. A duguláselhárításban alkalmazott technológiák fejlődésének köszönhetően napjainkban már több módszer is létezik, amivel elkerülhetjük a falbontást a duguláselhárítás során.

Ha már próbálkoztunk vegyszerekkel, házi praktikákkal, WC. pumpával és a dugulást még mindig nem sikerült megoldanunk, szakember segítségét kell kérnünk. A vízvezeték szerelők és profi duguláselhárítók eszköztárában sok olyan készülék és szerszám megtalálható, amivel mi otthon, a saját háztartásunkban nem rendelkezünk, és ha rendelkeznénk sem tudnánk megfelelően használni őket. A komolyabb dugulásokat éppen ezért minden esetben érdemes szakember hozzáértésére bízni.

A probléma megvizsgálása után hamar fény derül arra, hogy a csővezeték mely szakaszán áll fenn a dugulás. Amennyiben a falban futó vezetékekről van szó, akkor sem kell megijednünk, mert nem a falbontás az egyetlen megoldás! Lehet, hogy egyes duguláselhárítók könnyebbnek látják kibontani a falat, de a vezetékek elérésének van sokkal korszerűbb módja is, amivel nem okoznak kárt a tulajdonosnak. A kamerás csővizsgálat, a gépi spirálos technológia, a womás csatornatisztítás mind olyan fejlett módszerek, melyek lehetővé teszik, hogy falbontás nélkül is 100%-ban sikeres és tartós legyen a duguláselhárítás.

Amikor visszatérő dugulásról és rejtett hibákról van szó, a leghatékonyabb ezek felderítésére a száloptikás kamera alkalmazása. A cső belsejébe így a falak megbontása nélkül is beláthatunk, pontosan meghatározhatjuk a dugulás helyét, nem utolsósorban a csővezeték állapotáról is képet kaphatunk. A kamerás csővizsgálat által kb. 10 cm-es pontossággal be lehet határolni a gócpontot, aminek köszönhetően a duguláselhárítónak nem kell találgatnia, hogy vajon hol alakult ki a dugulás. Célzottan végezheti a javítást, amit utána a csőkamera segítségével ellenőrizhet is.

Ha már megvan a dugulás helye, a szakember alkalmazhatja a gépi spirálos módszert, melynek során különböző átmérőjű és különböző fejekkel ellátott spirált juttat a vezetékbe. A kézi csőtisztító spirállal szemben a gépi változat nemcsak áttöri a dugulás okozta gócot, hanem teljesen megsemmisíti azt, ezzel tartós eredményt biztosítva. A gépi spirálos csőtisztítást általában szervetlen anyagok okozta dugulás megszüntetésére használják.

A woma egy nagyon hatékony duguláselhárítási és csatornatisztítási módszer. Egy olyan nagynyomású mosóról van szó, mely 120-300 bar üzemi nyomással tör magának utat a csatornában úgy, hogy közben semmilyen sérülést a csőben nem okoz. Különböző fejek szerelhetők rá, olyan speciális fúvókák, melyek a homok, sóder, iszap okozta lerakódásokat is megszüntetik, amikkel szemben a gépi spirálos módszert már hiába alkalmaznánk.

Láthatjuk tehát, hogy a módszerek megvannak arra, hogy falbontás nélkül is megszabaduljunk a dugulástól. Annyit kell tennünk, hogy megkeressük a megfelelő szakembert, aki ezen fejlett technológiákat megbízhatóan alkalmazza, így megkímél minket a falbontás okozta további kellemetlenségektől és tetemes pluszköltségektől.

Vízvezeték szerelés Budapesten – Vízszerelő Budapest összes kerületében
Csőtörések javítása, lefolyórendszerek javítása, mosogatók és mosdók cseréje, csaptelepek csere. WC. tartályok és WC. csészék cseréje, mosogató gépek és mosógépek bekötése. Sarokszelepek, sarokcsapok, főelzárók cseréje, kerti csapok és fagytalanítók javítása és cseréje, strang vezetékek cseréje, villanybojlerek karbantartása és cseréje, zuhanykabinok és zuhanytálcák beépítése, fürdőkád csere. Komplett vízvezetékrendszerek és csatorna hálózatok kiépítése. Lefolyó tisztítás bontás nélkül, gépekkel. Ingyenes helyszíni felmérés, gyors kiszállással, kedvező árakkal.

A folyamatosan fellépő dugulások miatt, szükségessé vált a lefolyóhálózat cseréje.

Egyéb  vízvezeték szerelő szolgáltatásaink:

  • Zsírfogó tartályok beépítése
  • Beépített WC. tartályok szerelése, javítása
  • Mosogató, kád, kézmosó, zuhany csaptelep cseréje és javítása
  • Szifonok javítása és cseréje
  • Fagytalanítócsapok cseréje
  • Mosogatógép bekötése és mosógép bekötése
  • Darálós WC. beépítése
  • Lefolyócsövek cseréje
  • Fűtési rendszerek javítása

Régi ólomcső volt beépítve ivóvíz nyomóvezetéknek. A feltárás után kiderült a teljes szakaszt ki kell cserélni. A korszerű műanyag csőhálózat hosszú évtizedekig hibamentesen fog üzemelni. A KPE csövek élettartama akár 50 év is lehet.

Vízvezeték szerelés Budapest összes kerületében

Vízvezeték szerelő szolgáltatási területeink Budapest területén:
I. kerület – Víziváros, Krisztinaváros, Naphegy, Tabán, II. kerület – Rózsadomb, Pasarét, Ady-liget, Hidegkút, III. kerület – Óbuda, Békásmegyer, Csillaghegy, IV. kerület – Újpest és Káposztásmegyer, V. kerület – Belváros, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület – Kőbánya, XI. kerület – Kelenvölgy, Gazdagrét, Lágymányos, Kelenföld, Őrmező, Albertfalva, XII. kerület – Zugliget, Hűvösvölgy, Svábhegy, Pesthidegkút, XIII. kerület – Angyalföld, Újlipótváros, XIV. kerület – Zugló, Alsórákos, Herminamező, XV. kerület – Újpalota, Rákospalota, Pestújhely, duguláselhárítás, csatornatisztítás XVI. kerület – Mátyásföld, Sashalom, Cinkota, Szentmihály, XVII. kerület – Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Rákoskert, XVIII. kerület – Pestszentlőrinc, Pestszentimre, XIX. kerület – Kispest, XX. kerület – Pesterzsébet, XXI. kerület – Csepel, XXII. kerület – Budafok, Budatétény, XXIII. kerület – Soroksár

Vízvezeték szerelés Pest megyében, kedvező árakkal.

Vízvezeték szerelő szolgáltatási területeink Pest megye területén:
Albertirsa, Aszód, Biatorbágy, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Dabas, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Isaszeg, Kistarcsa, Maglód, Monor, Mogyoród, Nagykáta, Ócsa, Örkény, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Pomáz, Ráckeve, Szentendre, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Szob, Sződ, Tápiószele, Tököl, Törökbálint, Tura, Üllő, Vác, Vecsés, Veresegyház, VisegrádM

Kiemelt Pest megyei települések, ahol vízvezeték szerelés végzünk:
WC. tartály és csésze csere Aszód, duguláselhárítás Biatorbágy, gyökértelenítés Budakalász, esővízvezeték tisztítás Budakeszi, Womás duguláselhárítás Budaörs, padlóösszefolyó tisztítás Csomád, mosogató dugulás elhárítás Csömör, WC. lefolyó tisztítás Csörög, kézmosó vezeték tisztítás Dabas, fertőtlenítés Dunakeszi, csatorna kamerázás Érd, zsírtalanítás Fót, szagtalanítás Göd, Woma csatornamosatás Gödöllő, udvari akna tisztítás Gyál, strang vezeték tisztítás Gyömrő, zuhanykabin lefolyó tisztítás Kistarcsa, zsírtalanítás Leányfalu, légkondi vezeték tisztítás Maglód, csőtörések javítása Mogyoród, WC. csészék cseréje Monor, villanybojlerek karbantartása és cseréje, Nagykovácsi, fürdőkád csere Pécel, lefolyó hálózat cseréje Pomázon, vízvezeték hálózat cseréje Pilisborosjenőn, zuhanykabin beszerelés Pilisvörösvár, sarokcsap csere Ráckeve, szifon szerelés Solymár, mosogatógép bekötés Szentendre, mosógép bekötés Szigetszentmiklós, mosogató csere Sződ, kézmosó csere Sződliget, WC. tartály javítás Telki, csaptelep javítás Üröm, bojler szerelés Vác, kültéri dugulások megszüntetése Vecsésen, lefolyóvezeték karbantartás Veresegyház. Falba épített WC. tartályok szerelése Budapesten.

Hasznos tanács:
Amennyiben rendellenességet (szivárgást, csepegést, furcsa zajokat) tapasztal vízvezeték hálózatában, ne késlekedjen, előzze meg a nagyobb bajt és keressen meg bennünket. Az idejében felfedezett probléma megoldása kisebb költséggel és munkával járhat. Képzett kollégáink a helyszíni felmérés után azonnal közlik Önnel a várható munkadíjat és anyagköltséget. Minden elvégzett vízvezeték szerelésre garanciát vállalunk.